Tarlós István szűkszavúan reagált arra, hogy Szentkirályi Alexandra mégsem indul a főpolgármesteri címért
A főváros egykori vezetője többször kiállt egykori helyettese mellett, miközben Vitézy Dávidot erősen kritizálta.
A főváros egykori vezetője többször kiállt egykori helyettese mellett, miközben Vitézy Dávidot erősen kritizálta.
Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt azután tartott sajtótájékoztatót, hogy péntek reggel visszalépett a javára a Fidesz–KDNP jelöltje, Szentkirályi Alexandra. A Párbeszéd aktivistái transzparensekkel jelentek meg a helyszínen.
Vitézy Dávid még ért is ehhez-ahhoz, a közvélemény-kutatások szerint ő válthatja le Karácsonyt – elsősorban ezzel az üzenettel adja el a Fidesz-közeli média, hogy miért kellett a kormánypártok főpolgármester-jelöltjének, Szentkirályi Alexandrának visszalépnie. Azt is megpróbálják elmagyarázni az olvasóknak, hogy azért a fővárosi listás szavazáson továbbra is Szentkirályi neve mellé kellene behúzni az ikszet.
Néha azért sikerült megszakítani a hónapokon át tartó tömény gyurcsányozást. Galicza Dorina és Imre Réka összeállítása.
A Momentum eddig is Karácsonyt támogatta, de Soproni Tamás erre még rá is erősített Szentkirályi Alexandra visszalépése után.
Alkalom szülte politikus állította feje tetejére az elmúlt hónapokban a pártok versenyét. Magyar Péter a vasárnapi voksoláson Orbán Viktor első számú kihívójává válhat. A Fidesz azonban roppant erőfeszítéssel bizonyíthatja, hogy a 2026-os legyőzéséhez ennél sokkal több kell.
A Fidesz majdnem euroszkeptikus, a Tisza Párt Unió-képe pedig nagyon közel áll a kormánypártokéhoz.
Videóban magyarázza visszalépését a Fidesz–KNDP főpolgármester-jelöltje: Szentkirályi Alexandra Vitézy Dávid támogatására buzdítja szavazóit, szerinte így leváltható Karácsony.
A vasárnapi választások előtti utolsó rádióinterjúját adta a miniszterelnök. Főként a Fidesz által a voksolások kampányszlogenévé tett háború vagy béke kérdéséről beszélt, és bírálta az EU-t, a NATO-t, a hazai baloldalt és Sorost. Szóba került a ferihegyi repülőtér visszavásárlása is.
Délután négy óra a határidő, utána már nem lehet figyelembe venni a lemondásukat.
Salis elmondta, hogy Európában azért akar dolgozni, hogy a hozzá hasonló igazságtalanságot elszenvedő emberek ne maradjanak egyedül.
Plágiummal vádolta a főpolgármestert a propeller.hu egy 24 évvel ezelőtti OTDK-dolgozatát citálva. Csakhogy Karácsony Gergely a hvg.hu kérdésére úgy reagált: szó sincs hivatkozás nélküli átvételről, mert “az említett tanulmányok természetesen benne vannak a hivatkozásjegyzékben, sőt a szövegben is”.
A II. kerület polgármestere szerint a pártpolitizálásnak önkormányzati szinten nincsen helye, ezért nem tartja jó iránynak, hogy a kormány pártlistás szavazás bevezetéséről döntött Budapesten. Őrsi Gergely a lelke mélyén nem tartja összeegyeztethetőnek azt, hogy valaki egyszerre pártpolitikus és önkormányzati tisztséget is betölt, ezért is fontolgatja, hogy kilép az MSZP-ből. HVG-portré.
Választási plakátokkal van tele az ország, választási hirdetésekkel meg az internet. Ács Fruzsi gyűjtést végzett, a humoristák pedig kommentálják, amit látunk és hallunk. Mik a leghülyébb szlogenek? Miért körömollóval vágták körbe Karácsony Gergely fejét a kormányzati plakáton? Hogyan nem jutott Magyar Péternek brüsszelezős címke? Van-e összefüggés a Pókember és Ursula von der Leyen között? Hova kattint Litkai, ahol nincsenek választási hirdetések? Melyik a legőszintébb választási plakát? Végül, de nem utolsósorban, hol szavaz a pápa?
Még be sem jelentette Szentkirályi Alexandra, hogy visszalép Vitézy Dávid javára, a kormányközeli Századvég már enélkül is kihozta, hogy a budapestiek körében éppen a Fidesz–KDNP jelöltje a legelutasítottabb, viszont Vitézy legyőzné Karácsony Gergelyt a vasárnapi választáson.
Szerinte érdekes kísérlet az, ami most történik, és több kimenetel is elképzelhető.
A főpolgármester-jelölt nem tart attól, hogy sok szavazó átverve érezheti magát, és ezért nem szavaz majd rá. Azt mondta, nem tudott előre róla, bár sejtette, hogy Szentkirályi visszalép. Megerősítette: nem köt koalíciót a Fidesszel, ha győz.
A Medián közvélemény-kutató vezetője szerint Rogán Antalék van, amit be tudtak mérni, ám a Fidesz húzásának lehet olyan hatása is, ami megjósolhatatlan.
Kambodzsától Ausztráliáig, Miamitől Buenos Airesig összegyűjtöttük és térképre tettük a június 9-i EP-voksoláson külföldi szavazásra kijelölt 147 helyszínt, ahol több mint 21 ezer embert várnak. Uruguayban csak ketten, a legtöbben, 2758-an pedig Angliában ikszelnének. Egyszerűbb a levélszavazás, de ez nem mindenkinek lehetőség. Cabrera Martin írása.